blabla

mindenkit elüldözök magam mellől. szörnyű. szörnyen ideges vagyok. szörnyen nem vagyok kibékülve magammal. segíteni akarnak, de én nem hagyom, nem kell a kurva segítségük. nem fogják fel, nem értik, hogy mit miért és hogyan...
egyedül ülök egy gödörben. magamnak kell kikaparnom saját magam onnan. másnak ez nem mehet. körtánc körtánc. ugyanaz a vége.
nincs vége...

solitude

megőrülök magányomban.
komolyan, ez a pár nap egyedül felemészt. haza akarok már menni, pihenni akarok, pesten akarok már lenni. mindenki hazament, egyedül én sínylődök ezen a helyen.
én fasz, a bankkártyámat benyelte az atm. és minek köszönhetően?? mert mindig hirtelen felindulásból cselekszem. és szörnyen elhagytam magam, már nem én vagyok többé, és vissza akarok találni önmagamhoz, de lehet, soha nem is voltam meg. most érzem csak, milyen rossz pénz nélkül, milyen kiszolgáltatott és magamra hagyatott vagyok. várhatok hétfőig, hogy most akkor a kártya meg van-e semmisítve vagy sem. remélem az utóbbi, mert ha nem és új kártyát kell igényleni, akkor főbe lövöm magam.
mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát!

és most zenét, mert másban nem lelek vigaszt:

lesüllyedt

emberi kapcsolatokban megbuktam, egy nulla vagyok. szétcsesztem mindent, mert az agyam egy fortyogó vulkáni képződmény, ami kiönt néha, és akkor nincs kontroll.
na jó, ezek ostoba kifogások. egy jellegtelen köcsög vagyok. és kurva szar.

megint tépelődő

el velem! messzire!

én továbbra is el akarok menni messzire. minél messzebbre magamtól.

kis zugok, nagy terek

nem pazarlok...