kényszerérdek

pár óra, és irány a völgy!

egyébként meg: fejetlenség és zavarodottság kívül-belül

--------------

egyensúlyozok a semmi kellős közepén...

semmi magyarázni való nincs

*mostanában leggyakrabban használt szavam: semmi :(

elásott féreg csontjaimban

szeged

no, ezen is túl estem: szeged. minden jó érzésemet a várossal kapcsolatban elnyomja a tegnapi eredménytelen menetelés az autópálya felé, hogy hátha felvesz minket valaki stoppal. persze, hogy nem lett belőle semmi. miért is csodálkozok... a reggeli parkban kelés után még hazakísértük emmát, mi meg nagy merészen nekivágtunk a bizonytalan semmibe a kálvária sugárúton (ez tán előrejelzésül kellett volna szolgáljon: kálvária?) elértük lassan-lassan a város szélét, végül a szeged táblát, ahol először megálltunk. de már itt hibáztunk, vagyis már azzal, hogy a kálvárián indultunk el. az én csökönyös fejemmel azt hittem, hogy kiismertem már az utakat, de mégjó hogy nem! mert kibaszottul megint nem törődtem semmivel, csak nagy naivan azt hittem, bárhol lehet. szóval egy pasi minket felvett kb 20perces várakozásunkban, de ő csak egy benzinkútig vitt el minket az autópálya közelében. ott próbálkozzunk, több sikerrel járhatunk! - hangzott a tanács. természetesen ezután több, mint 2órán át semmi. a forróság az egész testünket csapdosta, én meg kezdtem feladni, és a fűben öldöstem a bogarakat inkább. itt már vissza kellett volna fordulnunk, éreztem én, de nem tettük. a napperzselő melegben hirtelen megállt nekünk egy kocsi. na és hova/meddig vitt?! mentünk pár métert és az autópálya kijáratánál lévő hídnál kitett minket bazdmeg! a legnagyobb melegben. szerinte ha innen továbbmegyünk az autópályán, akkor lesz esélyünk. mondom, szép. a 40°C hőség elöntötte az egész testemet, már az idegek is fickándoztak és nyöszörögtek. a többit már le se írom, mert végképp kiderül rólam, hogy egy totális idióta vagyok. de hát az vagyok. végül is az lett, hogy délután 3kor sikerült visszastoppolnunk szegedre, és onnan már haza vonattal pestre. de ez az egész kiakasztott, és véresre kapartam volna még a legdurvább anyagot is idegességemben. a kurvaéletbe, hogy mennyire szerencsétlen vagyok!

a záporjóskában

nem jön senki

















marci hiába próbálkozik

















szétcsíptek a szúnyogok

vagdalt

van ilyen kaja is, nem...

most semmi sincs, ezért elbujdosok szegedre a hétvégére. jó lesz! lesz bicaj meg sörkert, meg faházikóban alvás. szuper!

hogy utána mi várható, azt meglássuk később...

tengés

nem megyek Pohodára, ráadásul az ellenőr is megbüntetett ma. a kurvaéletbe!

lehet, le kéne stoppolnom Szegedre most hétvégén. de egyedül?? mindenhez egyedül vagyok, ójajj!

elkopok fokozatosan

ilyenkor a legjobb blogot írni, amikor az agyam összevissza áll és hullafáradt vagyok. na, írok kicsit magamról. ezen a héten leutaztam sopronba nagyanyámhoz meg persze a voltra. szerencsére csak két napot töltöttem nagyanyám társaságában (tudtam én, hogy ez a két nap is bőven sok lesz!), alig pihentem valamit, szerelők és szomszédok mászkáltak egész nap a lakásban. élmény volt, utána meg állhattam neki takarítani a mocskos padlót. persze nem ez volt az igazi zavaró gond, ezen részét leszarom, nem foglalkoztat. a volt jól alakult. csak sajnáltam, hogy prodigyn majdnem szétzúztak minket az emberek és kis híján a földre zuhantam. meg akkor épp a gyomorfájásommal is küszködtem, végképp nem tudtam koncentrálni az emberek odébb taszigálására, így ki kellett jönni a tömegből, és a hátsó részekben kerestünk helyett. de ez a kurva hasfájás nem tudom mitől volt. annyira utálom, hogy erre a koncertre készültem már mióta és ez a kibaszott fájdalom közbeszólt.
asszem most kizökkentem mindenből, nincs kedvem többet írni, meg minek írjak... roncs vagyok. éljen a nyár!
és mégis, miért látok most homályosan???