szeged

no, ezen is túl estem: szeged. minden jó érzésemet a várossal kapcsolatban elnyomja a tegnapi eredménytelen menetelés az autópálya felé, hogy hátha felvesz minket valaki stoppal. persze, hogy nem lett belőle semmi. miért is csodálkozok... a reggeli parkban kelés után még hazakísértük emmát, mi meg nagy merészen nekivágtunk a bizonytalan semmibe a kálvária sugárúton (ez tán előrejelzésül kellett volna szolgáljon: kálvária?) elértük lassan-lassan a város szélét, végül a szeged táblát, ahol először megálltunk. de már itt hibáztunk, vagyis már azzal, hogy a kálvárián indultunk el. az én csökönyös fejemmel azt hittem, hogy kiismertem már az utakat, de mégjó hogy nem! mert kibaszottul megint nem törődtem semmivel, csak nagy naivan azt hittem, bárhol lehet. szóval egy pasi minket felvett kb 20perces várakozásunkban, de ő csak egy benzinkútig vitt el minket az autópálya közelében. ott próbálkozzunk, több sikerrel járhatunk! - hangzott a tanács. természetesen ezután több, mint 2órán át semmi. a forróság az egész testünket csapdosta, én meg kezdtem feladni, és a fűben öldöstem a bogarakat inkább. itt már vissza kellett volna fordulnunk, éreztem én, de nem tettük. a napperzselő melegben hirtelen megállt nekünk egy kocsi. na és hova/meddig vitt?! mentünk pár métert és az autópálya kijáratánál lévő hídnál kitett minket bazdmeg! a legnagyobb melegben. szerinte ha innen továbbmegyünk az autópályán, akkor lesz esélyünk. mondom, szép. a 40°C hőség elöntötte az egész testemet, már az idegek is fickándoztak és nyöszörögtek. a többit már le se írom, mert végképp kiderül rólam, hogy egy totális idióta vagyok. de hát az vagyok. végül is az lett, hogy délután 3kor sikerült visszastoppolnunk szegedre, és onnan már haza vonattal pestre. de ez az egész kiakasztott, és véresre kapartam volna még a legdurvább anyagot is idegességemben. a kurvaéletbe, hogy mennyire szerencsétlen vagyok!

a záporjóskában

nem jön senki

















marci hiába próbálkozik

















szétcsíptek a szúnyogok