hooray-t hallgatok éppen, csudajó ez a zene. nagyon megnyugtat. igaz, huzamosabb hallgatás után bágyadttá válok tőle. de sebaj.
most összeírtam, hogy mikor milyen vizsgát teljesítsek. 14 lesz összesen. hahaha. kurvavicces, ezen annyit bírok nevetni. és már ki is ragasztottam a falamra a kötelező szakirodalomlistát, és az a koncepció, hogy amit már elolvastam, azt kihúzom. ötletes, ugye?! de így mindig szem előtt van legalább.
legszívesebben megfojtanám azt az embert. áááh. ilyen ostoba, agyalágyult lény nincs a földön. legalábbis ezt hittem, míg nem találkoztam vele. olyan kérdésekkel traktál, amiknek értelmük nincs. ideggörcsöt kapok tőle, rémes.
2010. november 29., hétfő
2010. november 17., szerda
csak hogy megint unalmas legyek
miért vagyok ilyen ÜRES????
miért elégedetlenkedek folyton.
egész nap piszkálom az idegeim.
ma is ültem az egyetemnél egy félreeső padon, cigarettáztam, és néztem a többieket, ahogy sietnek órára, vagy épp mennek elvégezni életbevágóan fontos vagy jelentéktelen tennivalójukat.
én meg arra vártam (miközben újabb és újabb cigarettára gyújtottam rá), hogy minden ok nélkül elönt az ideg, ha arra kell gondolnom, hogy pár perc múlva fel kell állnom, normális ember módjára elmenni a btk épületéig, ahol belépek a hatalmas kapun keresztül, ami körül embercsoportok gyülekeznek állandóan. irritáló. persze csak nekem, mert minden szörnyen érzékenyen érint. és nem tudom miért.
az agyamat megtámadják a különösebbnél különösebb gondolatok, például, hogy halasszak félévet. nem tudom, segítene-e ez rajtam...(??????????????????)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)