elég furcsa mód reagálok egyes történésekre. épp az ellenkezőjét teszem annak,amit más a helyemben művelne, vagy egyáltalán elvárna tőlem jelen esetben, hogy tegyek. „jó” dolog történt, nem arról van szó, csak én teljesen máshogy viszonyulok ehhez, és ez is bizonyítja, hogy magamhoz milyen degradáló módon állok hozzá. sőt, az idegi szabályozó központom is máshogy van programozva, mert olyan érzelmek jönnek felszínre, mint a kétkedés és felháborodás. pedig örülnöm kéne: irreális pontszámot értem el ugyanis a magyar szövegértési feladatban. irreálisan sokat. ez számomra felfoghatatlan. egy darabig csak nevettem zavarodottságomban, utána meg elkapott az idegesség és kétely, hogy mindez, hogy lehetséges. mert szerintem sehogysem. ezekután csak fel-alá járkáltam a lakásban, és nem voltam képes lehiggadni. és belül meg azon kattogtam, hogy hiba történhetett, elírták biztos. kishitű vagyok, az tény, de ez eléggé abszurd akkoris józan ésszel belegondolva, hogy ilyen történjen. kis idő elteltével lecsillapodtam, de akkor felváltotta a kezdeti meghökkenésemet a megkeseredettség. és tudtam, hogy nekem hiába van ennyi pontom, nem fogom soha az életben értékelni. még örülni sem tudtam neki, mert olyan mintha ez húzna le még jobban. és most nyomorékul érzem magam, és esküszöm, jobban esett volna, ha csak egy kevéssel is rosszabbra sikeredik...
- trapp trapp trapp… takarodj ki az aurámból! mi a fasznak erőltetsz rám mindent a kurvaéletbe! ne akarj belém mászni!
ezen kedves szavak anyámhoz intéződnek, aki szerint undok vagyok vele, de azt nem veszi észre, hogy teletöm méreganyagokkal. köszönöm neki ezredjére is.
(az s. darko soundtrackjének egyik zenéje)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése